Hogy ne csak a mindennapok dolgairól kelljen olvasnotok, rugaszkodjunk el kicsit a valóságtól és jöjjön egy kis irodalmi mazsolázgatás, főleg, h ez egy előre írt poszt, úgyhogy amúgy sem tudnám megírni most, h mi történt:
Elkezdtem olvasni egy regényt. Már az elején arról volt benne szó, h megnémítottak embereket és csak jelekkel tudtak bármit is elmondani a külvilágnak. Tudom, h nem a siketségről szól pontosan, de azért mégis idézném (előre szólok, h nem tudom pontosan, h mit jelent az, h dehonesztálóan….):
„Cicus csak mosolygott türelmes, néma szájával, rég megszokta az állapotát, nem keseredett meg miatta. Mi Trójában minden dehonesztálóan bizalmas funkcióra berendelt személyt megnémítottunk, nem orvul, hanem megbeszélve az illetővel, h megéri-e neki az állás fontossága és biztonsága a testi defektust. Senki se vonakodott, akár fürdőszolga volt, akár belső cseléd, mérhetetlen anyagi előnytől esett volna el máskülönben. Capa kiképezte még a műtét előtt arra a jelbeszédre, amelyet csak mi, a család és a papok és az udvartartás tagjai értettünk, így ők is tudtak kommunikálni velünk, ha valamit jelenteni óhajtottak. Ha megkísérelték, hogy rajzzal vagy pantomimmal segítve némaságukon felfedjenek valamit titkainkból, és az elhárításunk rajtakapta őket, ledobtuk őket a kivégzőbástyáról. A néma mintaszerű segítség volt nehézkes apósom oldalán, azt hiszem, még szerette is, lehetett köztük valami furcsa kapcsolat, örökre egymás mellett élve, Cicus, a mindig hallgató, apósom, a béna.”
/Szabó Magda: A pillanat/
Valójában az utolsó pár mondat miatt találtam fontosnak, hogy megörökítsem ezt a részt. Ugyanis nemrég olvastam egy másik blogban, Lealina blogjában (www.hallokas.freeblog.hu) egy interjúsorozatot és abban volt egy kérdés a riportalanyoknak arról, hogy empatikusabbak-e a sérült emberekkel, mint az egészségesek. A válasz pedig kivétel nélkül az igen felé hajlott. Nos, ez szerintem is így van. Amúgy sem voltam régebben se lenéző, de mostanában valahogy még megértőbben tudok a hátránnyal élőkhöz fordulni. Lehetetlen megmagyarázni, h miért van így, hisz csak a saját betegségemben szenvedők helyzetét érezhetem át, de akkor is vmi megindult bennem. Szóval még egy pozitív hozamát találtam meg a siketségemnek.
Nem keresem ezeket a dolgokat, hanem egyszerűen szép lassan megtalálnak engem. Furcsa, de igaz. Nem erőlködök, h bebizonyítsam magamnak, h nekem valójában nem is olyan rossz, hanem önámítás nélkül egyszerűen kiderül. Az engem ért ingerek közti összefüggéseket megtalálom, és tudom őket úgy értelmezni, hogy tudjam, h mi a jó nekem. Remélem, h ez mind nem csak önigazolás!
Aztán egy kis vers nagy kedvencemtől, József Attilától. Mondjuk, őt csak ritkán merem kézbe venni, mert annyira érezhetően ír a világ fájdalmat okozó igazságtalanságairól, h túlságosan beleélem magam (főleg mióta nem hallok) és következhet utána egy-két pityergős óra, pedig pl. mondjuk, én nem éhezek…… Tehát:
„A kék, a vas éjszakát ár hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne,nem az elmúlás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő
nehéz.
S a szív a hang.”
/József Attila. Téli éjszaka/
Ez a vers ugyancsak nem konkrétan a siketségről szól, de amikor elolvastam az idézett versszak végét hát eléggé megrengett alattam a föld, h finoman fogalmazzak. Mert bár tudom, h csak egy kép, mégis nagyon elszomorodtam miatta. Elképzeltem, ahogy „a szív a hang.” Legszívesebben nekiugrottam volna a mellkasomnak egy sztetoszkóppal. Akarom tudni, h milyen amikor a szív a hang! Sötét, téli éjszakában akarom hallgatni a szívverésem! Tudom, h ez óvodás értelmezés, de engedtessék meg egy „friss” siketnek, aki úgy érzi, h számára megszűnik a világ egy része. Amúgy meg nagyon is hatásvadász dolog, amikor pl. egy filmben elsötétül minden és csak egy szívdobogást hallani. Szóval nem csak az én kitalációm. Mindenesetre ezt is felveszem a „meghallgatom, ha újból hallok” listámra. Légyszi, majd emlékeztessetek rá. Azt hiszem, elkezdem ezeket a dolgokat is gyűjteni a blogban, h majd vissza tudjam keresni, nehogy kimaradjon vmi.
Bár nem vagyok irodalmár, úgy vettem észre, h József Attila a verseiben sokat épít a non-verbális kommunikációra, ami nekünk ugye nagyon fontos. Gyakran találni erre utaló költői képeket. Példának hoznám a következő idézetet, h vidáman záródjon a poszt
„Hűs derekunk hintázása, karunk-farunk
hullámzása,
mint harmatos, magas fűben, tíz-húsz kövér, víg
gyerek
sivalkodva meztelenül,ha rakáson hempereg.
/József Attila: Fiatal asszonyok éneke/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: nonton film online 2018.02.15. 05:48:54
Trackback: streaming film 2018.02.11. 08:30:19
Trackback: streaming 2018.02.11. 07:38:04
Trackback: streaming bioskop 2018.02.09. 22:36:19
Trackback: streaming film 2018.02.09. 06:24:25
Trackback: streaming korea 2018.02.06. 23:48:50
Trackback: streaming film terbaru 2018.02.05. 21:49:43
Trackback: nonton film online 2018.02.04. 12:44:55
Trackback: streaming film indonesia 2018.02.03. 05:29:57
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szalakóta 2008.08.26. 21:58:39
Eper 2008.08.28. 06:52:34
Meiklokje 2008.08.28. 19:06:49
Ahogy hazaértem,folytatom a könyvről a beszámolót,csak azt otthon olvasom,úh hétvégente tudok csak helyzetjelentést adni:) Addig hadd örlődjenek az idegek:P
Eper:
Örülök,h te is kedvet kaptál rá. Amúgy ez a mű nem annyira Szabó Magdás,hisz Trója elesésének témáját dolgozza fel. Szóval lesz benne meglepi:P
lealina 2008.08.28. 21:41:29
Szalakóta 2010.03.14. 17:40:07