Sokszor volt szó arról,h a hallássérültség láthatatlan fogyatékosság. Ugyanolyan arányban fordulnak elő hallássérültek, mint mondjuk vakok, kerekesszékesek stb... de nincs a mi állapotunknak jellemző vonása/ kísérője (pl: fehér bot, mankó stb....).
Talán a hallókészülék az egyetlen,ami állapotunkra utalhat nagyothallás esetén, de ez is egyre kisebb és láthatatlanabb, ráadásul nem nyúlik túl messzire a története ( a hallókürt ami régebbóta létezik, mint "őshallókészülék", de senki sem hordta rendszeresen magával, nem volt létszükség, mert nem is volt annyira hatékony.") így az ábrázolása sem lehetett lehetséges még a művészettörténet legnagyobb hányadában.
Ez az egész akkor jutott eszembe, amikor a hallás allegóriája szoborról írtam posztot, és tudatosan nem kerestem példát siketség ábrázolására, de most belebotlottam véletlenül vmi hasonlóba.
Jan Biatolski tanulmányát olvastam Pieter Brueghel Keresztelő Szent János című képéről (Szépművészeti Múzeumban látható), amelyben Tolnay Károly egy meglátását cáfolja, de nekünk pont ez az érdekes:
"Tolnay Károly 1935-ben megjelent Bruegel-monográfiájában rövid elemzést szentelt a képnek, és ebben felhívja a figyelmet a prédikációt a távolból hallgatók arcának szokatlan jellegére. Ezeket az alakokat, akik Keresztelő Szent János mögött vagy mellette foglalnak helyet, szemből láthatjuk. Tolnay így ír: 'Megdöbbenéssel vesszük észre, hogy az alakok többsége , a sápadt bárgyú tekintetűek, a kalappal és fejfedővel eltakart fülűek, s azok, akiknek tompa fényű szeme mélyen ül üregében- vakok és süketek.'
A szembetölő furcsaság észrevételezése jogos, a következtetések mindazonáltal megalapozatlanok. Ezeknek az embereknek az arca valóban titokzatos és félelmetes,; kidülledő, gombszerű szemükkel időről időre Bruegel más képein is találkozunk, többek között a Betlehemi népszámlásáson, a Világ csalárdsága című kép világot megszemélyesítő alakján vagy a Farsang és böjt harcán. A többi hallgató szeme épp ellenkezőleg, mélyen ül a szemüregben. Mindannyian mélyérzésű, megindult, szenvedő, félelemmel és elragadtatással teli emberek. Ezek lennének vakok és süketek? Hát lehet süket az az ember, aki úgyszólván issza a proféta szavait, s képtelen magát hatásuk alól kivonni? Hát lehet vak az az ember, akinek arcán belső ragyogás ömlik el, amely a megvilágosodás és eszmélkedés mozzanatából táplálkozik,a hit megfoganásásnak pillanatábban?
Elismerjük, hogy a Keresztelő Szent Jánostól balra álló csoportban van egy fiatalember, aki tátott szájjal figyel, szomszédjára, egy idősebb férfira támaszkodva, akinek lapos kalapja orrára csúszott. Ennek a fiatalembernek üres szemürege valóban vakra emlékeztet. Mindazonáltal ő az egyetlen, akit a festő valamifajta betegség kiváltotta roham (néhány szakértő epilepsziáról beszél) pillanatában ábrázol; ez az alak nem zavarja meg környezetét: ezek az emberek áhítatos figyelemmel a prófétára tekintenek, vagy magukba mélyedve tűnődnek Keresztelő Szent János szavainak értelmén"
(Idézet: Jan Biatolski: Bruegel: Keresztelő Szent János prédikációja, Corvina Kiadó, Budapest, 1988, 30. oldal)
Sajnos nem találtam olyan képet neten,amin ez a részlet jól kivehető,de attól még várom a véleményeket, hogy szerintetek lehetnek-e siketek az ott lévők.
Lehet,h a siket azért itta úgy a proféta szavait mert szájról olvasta? Meg miért lenne minden siketnek letakarva a füle? Ez miért utalna siketségre? A külső fül megléte nem elég a halláshoz. Miért ne ragyoghatna egy vak arca és miért ne elmélkedhetne/világosodhatna meg, mint bármelyik más ember? Ehhez nem kell szem.
Szerintem valahol a kettő között van az igazság,ha Brueghel tényleg fogyatékosokat akart ábrázolni,de arra se vennék mérget,h ez volt a célja velük.
